Újra nyomoznak egy fiatal nő ügyében, akit halálos áramütés ért zuhanyzás közben

2024. április 22. – 07:29

Másolás

Vágólapra másolva

Zuhanyzás közben ért halálos áramütés egy 27 éves nőt tavaly februárban. Az ügyben büntetőeljárás indult, amit bűncselekmény hiányában megszüntettek, de a határozat ellen panasz érkezett, ezért elrendelték a nyomozás folytatását, számolt be a Blikk a Békés vármegyei tragédia fejleményeiről.

A nő édesanyja szerint akkor hibázhattak, amikor a villanyórát kicserélték a házban, nem ellenőrizték a földelést. Ezt támasztja alá a család jogi képviselőjének állítása is: „készült egy szakértői véleménykiegészítés, ami egyértelműen megnevezte a felelősöket: a szakembereket, akik az árambekötést végezték, illetve azt, aki az ellenőrzést elmulasztotta”.

A nyomozást megszüntető márciusi határozatban az áll, hogy az igazságügyi műszaki szakértő megállapította, az ingatlan előszobai mennyezeti lámpája alatti álmennyezetdarab és a mennyezet nedves volt, így ez az alátétként használt, nedves anyag vitt át feszültséget az előszobai mennyezeti lámpához tartozó védővezetékre.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!