Már 10 százalék körüli a részvétel a hegyvidéki előválasztáson

2024. április 13. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

Már több mint 4200 ember szavazott a XII. kerületi előválasztáson – értesült a Telex. Ebből 79 százalék szavazott személyesen, 21 százalék online, a voksok pedig egyenletesen oszlanak el, naponta 8-900 körüli szavazat érkezett a lapunkhoz eljutott péntek napközbeni adat szerint. A hegyvidéki előválasztás vasárnap estig tart.

A kerületi névjegyzékben 44 388 fő szerepel, így a végső részvétel jóval 10 százalék felett lehet, ami önkormányzati választáshoz képest erős aránynak számít. Összehasonlításképpen, 2021 októberében a Budapest 3-as számú OEVK-ban (ami nem csak a XII. kerületet fedi le) 18,2 százalék volt a részvétel.

Az előválasztáson három jelölt versenyez, Kovács Gergely (Kutyapárt), Farkas Csaba (Momentum) és Visi Piroska (civil szervezetek támogatásával), közöttük fog eldőlni, hogy ki lesz a Fidesz valószínűleg legerősebb kihívója a kerületben. Korábban úgy volt, hogy Kendernay János (LMP) is indul az előválasztáson, de ő később meggondolta magát.

Az előválasztás amiatt is érdekes, mert néhány hónapja derült ki, hogy a kerületet 2006 óta vezető Pokorni Zoltán nem indul újra a polgármesterségért, a kormánypártok helyette a korábbi alpolgármestert, Fonti Krisztinát indítják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!