Magyar Péter az ügynökakták megnyitását ígéri

2024. április 11. – 09:14

Másolás

Vágólapra másolva

Két hónap szünet után ismét lesz csütörtökön kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, akinek Magyar Péter Facebookon küldött sorvezetőt egy bejegyzésében. Ebben Magyar egyebek mellett arról írt, hogy ő most sem baloldali, és a jövőben sem lesz az, egyébként pedig fontosnak tartja az illegális migráció elleni küzdelmet is.

Emellett azt is ígérte, hogy az új kormány majd az egyik első intézkedéseként megnyitja az ügynökaktákat. „Ezzel a lépéssel 34 éve adós a politikai elit, nem véletlenül. Nem véletlenül, hiszen eddig így nem derülhetett ki, hogyan és kik lopták szét első körben az országot 1990 körül és hogyan jött létre az a szűk hatalmi, gazdasági elit, amely azóta is uralja az országot. Néhol már az új generáció” – közölte.

Az LMP 2011 óta 27 alkalommal terjesztett elő javaslatot az ügynökakták megnyitására, de azt mindannyiszor leszavazta a parlament fideszes többsége. Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője a Népszavának azt mondta erről korábban, hogy a kormánypártok sosem indokolták meg, miért vannak ezen az állásponton.

„Nem vitatkoztak az előterjesztésről, nem voltak módosító javaslataik. Legfeljebb annyit mondtak, hogy a rendszerváltás kezdetén már megsemmisítettek dokumentumok egy részét, így torz képet kapnánk a megmaradt akták alapján. De az általunk megkérdezett szakértők szerint nem lehet és lehetett eltüntetni a dokumentumokat nyomtalanul, ha belenyúltak, akkor annak számos jele van, és a besúgók tevékenységének nyomait nem lehet eltüntetni” – mondta.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!