Munkába tartó rendőr rántott vissza a villamos elől egy nőt Budapesten

2024. április 7. – 13:34

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szolgálaton kívüli rendőr egy percen belül kétszer is megmentette egy nő életét – írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Facebookon. Kovács Attila alezredes, a BRFK Tevékenység-irányítási Központ osztályvezetője épp munkába tartott, amikor észrevette, hogy egy nő a Róbert Károly körúton, az autók előtt áll.

„Az első pillanattól éreztem, mozgásán láttam, hogy nem egy lámpaperiódust elvétő, véletlenül a kocsik közé keveredő gyalogosról van szó, hanem valamiféle baljós szándékosságról – úgy viselkedett, mint aki tudatosan el akarja gázoltatni magát”

– mondta Kovács.

Látta, hogy a nő akkor sem ment le az úttestről, amikor az autósok zöldet kaptak, úgyhogy átvezette a járdaszigetre, ahol villamosmegálló is áll. Azonban ahogy jött a villamos, a nő az elé is be akart lépni, de Kovács még időben a ruhája után kapott, így annyira lelassította, hogy a nő csak az első ajtónak csapódott és a földre esett.

„Nyilvánvaló volt, hogy nem hagyhatom egyedül: tekintette üveges volt, ő maga teljesen zaklatott állapotban ücsörgött a földön, és azt ismételgette, hogy el akarja dobni az életét. Mentőt hívtam, kollégáimat is értesítettem a történtekről, az elkeseredett nőt kórházba szállították megfigyelésre”

– olvasható a bejegyzésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!