58 éves korában meghalt Szabó Eszter Ágnes képzőművész

2024. április 6. – 13:30

Másolás

Vágólapra másolva

58 éves korában meghalt Szabó Eszter Ágnes képzőművész, iparművész – jelentette be a Víziváros Facebook-oldalán Képes Gábor. Szabó elsősorban a hímzéseiről volt híres, de porcelánokat is készített és táskákat is varrt. Legtöbben a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val című hímzett falvédőjéről ismerték, ami internetes mémmé vált.

Egy róla készült 2021-es portré szerint Szabó Eszter Ágnest gyerekkora meghatározó élményei Tapolcához kötötték, ahol a nagymamája élt. Ő, Zalai Imréné a környéken ismert szabász és varrónő volt, Szabót később ez inspirálta saját munkájában, amikor felnőttként a vidéki, hímzett falvédőkre emlékeztető munkákat készített.

Drámatagozatos gimnáziumba járt, kitanulta a varrónői és bőrdíszműves szakmát, majd tanári és intermédia-művész diplomát is szerzett. Felnőttként művészetében gyakran foglalkozott a nőiséggel és a női szerepekkel kapcsolatos témákkal.

A képzőművészet mellett a magyar eat art egyik úttörője is volt, még a streamelés előtti időben kezdett el online főzős művészeti eseményeket közvetíteni. Később többször pop up-konyhákban főzött, sokat tett az étkezés ökológiai megközelítésének népszerűsítéséért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!