Izraeli rakétavédelmi rendszert kapott egy magyar kormánygép

2024. március 29. – 17:09

Másolás

Vágólapra másolva

Új, izraeli rakétavédelmi rendszert kapott az egyik magyar kormánygép, írja az European Security and Defence (ESD), amit 24.hu szúrt ki. Az izraeli Bird AeroSystems március 27-én jelentette be, hogy sikeresen beszerelték a SPEROS elhárítórendszerüket „több Airbus A319-esbe egy megnevezett európai megrendelő kérésére.” Az ESD szerint a megrendelő a Magyar Légierő volt.

Ugyanis a bejelentéskor fotókat is közzétettek, a képek alapján pedig az ESD arra következtetett, hogy az egyik szürke A319-es megegyezik a Magyar Légierő egyik, kormánygépként is használt gépével.

A SPEROS egy olyan rendszer, ami rakétákat követ, azonosít, valamint lézerek segítségével össze is tudja zavarni őket. A SPEROST jellemzően állam- és kormányfők helikopterein, gépein használják.

A Bird AeroSystems társalapítója és egyik vezérigazgatója, Ronen Factor a sajtóközleményben azt nyilatkozta, hogy egy bemutató repülést is tartottak, ami során rakétafenyegetéseket szimuláltak, hogy megbizonyosodhassanak az elhárítórendszer működéséről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!