Maga alá rántott, aztán lefejezett egy utast a metró a Pillangó utcánál, most elítélték a metróvezetőt

2024. március 27. – 19:58

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztett fogházbüntetést kapott a volt metróvezető és BKV-s diszpécser, akiknek a hibájából a bíróság szerint 2021-ben elütött egy férfit a 2-es metró a Pillangó utcánál. A férfit az elinduló metró maga alá rántotta, ezután átment rajta, és gyakorlatilag levágta a fejét.

Az ügyben szerdán tartottak előkészítő ülést, amiről a 444 és a Blikk is beszámolt. Az előkészítő ülésen az ügyészség a metróvezetőre 1 év 6 hónap, a diszpécserre 1 év 2 hónap fogházbüntetést kért két évre felfüggesztve. Mindketten bűnösnek vallották magukat, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett.

Az eset még három éve, 2021. január 9-én történt. A vádirat szerint akkor egy erősen ittas férfi szállt ki a metróból, de a kocsiból kilépve megtántorodott, és a peron szélére esett, ahol a karja beszorult a peron és a metrókocsi közé. A metró ekkor elindult, magával rántotta a férfit, aki a sínekre esett. A metró átment rajta, részben levágta a fejét. A férfi a helyszínen meghalt.

A balesetet az ügyészség szerint a metróvezető és a diszpécser is megakadályozhatta volna, de éppen egyikük sem figyelt oda. A vezetőnek visszapillantó tükre és kamerája is van a metró oldalának figyelésére, amelyekre rá kellene néznie indulás előtt. A vád szerint ezt nem tette meg, ezért nem vette észre, hogy a férfi beszorult a metró és a peron közé.

Rajta kívül van egy állomási diszpécser is, akinek az utasok biztonságos ki- és beszállásának felügyelete a feladata. A vádirat szerint ő a metró megállása előtt tüsszögni kezdett, majd a táskájában zsebkendőt keresgélt. Emiatt ő sem figyelte a monitorokat a metró indulásakor, így nem nyomta meg a vészjelzőt, amivel leállíthatta volna a metrót.

Az elítéltek sajnálatukat fejezték ki, a metróvezetőt a felfüggesztett fogház mellett két évre eltiltottak a vasúti járművezetéstől. Ő a baleset óta biztonsági őrként dolgozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!