Nem tudott magyarázatot adni a budapesti ámokfutó, hogy miért menekült kilométereken át a rendőrök elől

2024. március 25. – 20:34

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú ámokfutás lett a vége egy átlagos igazoltatásnak Budapesten – derült ki az RTL Híradójából.

Vasárnap a Blaha Lujza téren akarták igazoltatni a kocsi sofőrjét, mert törött volt az autó szélvédője. A férfi azonban továbbhajtott, és kilométereken át próbálta lerázni a rendőröket.

Először a Margit híd felé menekült, áthajtott Budára, majd inkább visszafordult a pesti oldalra. Ott ismét irányt váltott, és a Petőfi hídon át megint Buda felé vette az irányt. A XI. kerületben a Bocskai útra menekült az autós, akit a szemtanúk szerint végül egy defekt állított meg. A rendőrök kirángatták az autójából, és a földre teperték az ámokfutót.

A 39 éves férfi nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért menekült el. Nem volt ittas, rendben voltak a papírjai is. A manőverezése 144 büntetőpontot és 1,2 millió forintos pénzbüntetést ért. A férfi ellen szabálysértési és büntetőeljárás indult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!