A nézők közé hajtott egy autó a 11. Esztergom–Nyerges Rally versenyen, négyen meghaltak

2024. március 24. – 13:48

A nézők közé hajtott egy autó a 11. Esztergom–Nyerges Rally versenyen, négyen meghaltak
Összetört versenyautó az Esztergom–Nyerges Rally helyszínén, Bajót közelében 2024. március 24-én – Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos baleset miatt vasárnap kora délután félbeszakadt a 11. Esztergom–Nyerges Rally verseny, amikor a nézők közé hajtott egy autó. A balesetben négyen meghaltak, nyolcan pedig megsérültek.

Az eddigi adatok szerint a raliversenyen részt vevő egyik jármű eddig tisztázatlan okból lesodródott az útról – írja a Police.hu. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a nézők álltak-e rossz helyen, vagy mi okozta a balesetet.

Időközben az MTI azt írja, hogy a versenyautó 11 embert sodort el. Az Országos Mentőszolgálat a Telexnek azt válaszolta: a helyszínre 8 mentőautó és 4 mentőhelikopter érkezett. Négy ember életét nem lehetett megmenteni, egy gyermeket súlyos-életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert (köztük egy gyereket) könnyebb sérülések miatt szállítottak helyszíni ellátás után kórházba.

Topp Zoltán, a Topp-Cars Rally Team vezetője az esti RTL Híradónak elmondta, a pilóta és a navigátor is sértetlen maradt.

A baleset Lábatlan és Bajót között történt egy gerecsei országúton. A versenyt rendező Arrabona Rally Club először rövid közleményt adott ki közösségi oldalán, amelyből kiderült, hogy a verseny Lábatlan–Bajna szakaszán történt baleset miatt az 11. Esztergom–Nyerges Rallyt félbeszakítják. Később közzétették az ORB2, az ORB3 és a Historic szezonnyitójának leállításáról szóló felügyelő testületi határozatot is. A baleset előtt pár órával azt írták, hogy

„olaj került a pályára, zajlik a feltakarítása, addig várakozik az ORB 3.”

A körülmények tisztázása miatt megkerestük a raliklubot és a rendőrséget is. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetősége az MTI-n keresztül részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és családtagoknak. Közölték, hogy a baleset körülményeit a hatóságokkal együttműködve haladéktalanul kivizsgálják,

a vizsgálat lezártáig az MNASZ és a verseny rendezősége nem ad további információt, illetve nyilatkozatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!