A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis

2024. március 21. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály motorkerékpáros járőre 2024. március 16-án délután az V. kerületi Erzsébet téren ellenőrzött egy taxit, szinte semmit nem talált rendben az autónál. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát elvették, írja a Police.hu.

A sárga Mercedesen taxijelzés és -rendszám volt, feltüntették rajta a független szolgáltató feliratot, valamint – a hivatalos áraktól több ponton jelentősen eltérő – díjszabást. Míg az alapdíj egységesen 1100 forint, az áltaxisnak volt olyan tarifacsomagja, amely 12 200 forintról indult.

Kép: BRFK
Kép: BRFK

Az idős sofőr azt mondta a rendőrnek, hogy nem végez személyszállító szolgáltatást, aminek a jármű külső jegyein túl az is ellentmondott, hogy viteldíjkijelző, pénztárgép és POS-terminál működött, illetve több utastájékoztatót is elhelyeztek. Sem a férfi, sem a Mercedes nem rendelkezett a taxizáshoz szükséges engedéllyel, a kocsinak ráadásul több mint egy éve lejárt a műszaki engedélye.

A rendőrt nem győzte meg a sofőr védekezése, miszerint csak azért van taxijelzése, hogy használhassa a buszsávot. A lejárt műszaki miatt helyszíni bírságot kapott, a helyszínen elvették az autó rendszámát, a személyszállító szolgáltatással összefüggő szabályok megszegése miatt pedig közigazgatási eljárás indult ellene.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!