Vannak olyan háziorvosi rendelők Magyarországon, ahol nem megy fel a beteg vérnyomása, mire eljut az orvoshoz

2024. március 20. – 08:18

Másolás

Vágólapra másolva

Cserni István verőcei háziorvos egy informatikussal 2013-ban fejlesztette le a mindennapi munkát egyszerűsítő, hatékonyabbá tevő és betegbarát rendszert, az Erodiumot. A fejlesztésért Cserni tavaly Richter Érdemrendet kapott, de állami támogatás nincs az orvosi betegirányító rendszer bevezetésére, a praxisoknak maguknak kell kigazdálkodniuk a költségeit – derül ki a Hvg.hu riportjából.

Cserni István húsz éve látja el háziorvosi feladatait Verőcén. Munkája során tapasztalta, hogy sok rendelőben nem feszültségmentes a várakozás. Például ha valaki megszegi az érkezési sorrendben várakozók szabályát, elszabadulhatnak az indulatok. És hiába vannak olyan háziorvosok, akik ragaszkodtak az előzetes időpontkéréshez, jogszabályi kötelesség, hogy a sürgősebb eseteket előre vegyék, ami szintén szülhet feszültségeket. Cserni szerint ráadásul nemcsak a várakozó betegeknek megterhelő, a háziorvosnak és az asszisztensnek is túl sok energiája megy el a betegellátás mellett a várakozó betegek rangsorolására.

A verőcei háziorvos sokszor tapasztalta azt is, hogy a bizonytalan várakozási idő után a páciensek olyan pszichés állapotba kerülnek az orvos elé, ami nem optimális egy orvos-beteg találkozásra. „Ilyen esetekben a rendelőben mért vérnyomásérték gyakorlatilag értékelhetetlen.”

„Az alapvető probléma Magyarországon, hogy itt egy orvos-egy nővér rendszerek vannak, pedig ezen kívül a háziorvosi praxisokba szükséges és optimális lenne plusz egy ember, aki recepciós feladatokat látna el. Erre azonban a praxisoknak nincsen finanszírozási lehetőségük.”

Ezt a problémát szerette volna áthidalni az Erodiummal. Egy informatikussal 2013-ban kezdte el fejleszteni az online előjegyző és betegirányító rendszert, amelyre sem állami, sem pályázati, sem egyéb magántőke bevonását nem vették igénybe.

Ha most valaki üzembe akarja helyezni a rendszert, akkor a bekerülési költsége nagyjából kilencszázezer forint körül van, ebben benne van a terminál, a rendszer testreszabása, helyszíni telepítése, beüzemelése és 1000 db bejelentkező kártya. Ezenfelül havonta 17 ezer forint körüli összegbe kerül az Erodium üzemeltetése.

A praxisoknak erre nem jár külön állami támogatás, aki használni akarja a rendszert, annak ki kell gazdálkodnia az ehhez szükséges forrást.

Az Erodiumot már közel 300 háziorvosi praxis használja az ország összesen körülbelül 5700 házi- és gyerekorvosi praxisa közül.

Vannak olyan települések, ahol az önkormányzat részben vagy egészben átvállalta a praxisok helyett a költségeket, Dunakeszin például az önkormányzat az összes háziorvos számára megvásárolta a rendszert, csak a havi működési költséget kell állniuk a praxisoknak.

„Európaibb élménnyé vált a háziorvoshoz járás”

Az Erodium rendszer használatához a páciensek kapnak egy QR-kóddal ellátott bejelentkező kártyát, amit a váróban lévő terminálon tudnak leolvasni, ezzel jelzik az orvosnak, hogy megérkeztek. A kártyához tartozik egy személyes webfiók is, ahol a beteg elő tudja készíteni a rendelési látogatását: felvihet tüneteket, panaszokat, hogy azok mikor kezdődtek, és hogyan változtak az elmúlt időszakban.

„Amikor odaérek a rendelőbe, csak beolvasom a kártyámat, és a háziorvosom ez alapján pontosan tudja, hogy megérkeztem, és miért jöttem, anélkül, hogy lobbiznom kellene az asszisztensél, amikor az egy pillanatra kijön a váróba” – mondta az egyik fővárosi háziorvosi praxis betege a rendszer használatáról a Hvg.hu-nak.

De a webfiókon keresztül sok minden mást is el lehet intézni: rögzíthetünk vérnyomást, testsúlyt, vércukorszintet, indíthatunk telemedicinális ellátást, meg lehet nézni a rendelési időt, sőt azt is, mikor lesz a háziorvos szabadságon. Emellett van időpontfoglaló, receptkérési és leletértékelési funkció is.

„Európaibb élménnyé vált a háziorvoshoz járás” – foglalta össze tapasztalatait egy beteg.

De a rendszer nem csak a beteg számára hasznos, az orvos is felkészültebben várhatja őket, ha előre látja, milyen tünetekkel érkeznek. Az orvosok tapasztalatai szerint az idősebb betegeik is megbarátkoztak a rendszer használatával, de azoknak, akik nem tudják használni az internetet, vagy nincs nekik, létrehoztak egy automata telefonközpontot, amelyen keresztül nyomógombok segítségével lehet időpontot foglalni.

Az Erodiumot folyamatosan fejlesztik, a rendszert használó háziorvosok visszajelzései alapján is. Cserni a jövőben szeretné rákapcsolni a rendszerre a helyi patikákat is. A háziorvos szerint ugyanis praktikus lenne, ha a beteg tudná jelezni a gyógyszertárnak, hogy milyen készítményeket írtak fel neki, miket szeretne kiváltani, hogy a gyógyszertár időben elintézhesse a beszerzést, és ne kelljen a betegnek többször fordulnia. De fejlesztés alatt áll már ez Erodium mesterséges intelligenciára épülő döntéstámogató modulja is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!