Tarlós István Vitézyről: Dávidot én nem utáltam, csak különböző okok miatt idegenkedtem tőle

2024. március 19. – 21:34

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem akarok ennek a kampánynak a főszereplője lenni” – mondta Tarlós István korábbi budapesti főpolgármester a Hír TV-ben, és ezt a kérését minden bizonnyal teljesíteni is fogja a sors, mert ahogy Velkovics Vilmos műsorvezető megjegyezte:

„Nem is ön a jelölt.”

Tarlóst nyilvánvalóan azért hívták be a stúdióba, hogy a fideszes főpolgármester-jelölt, Szentkirályi Alexandra támogatására biztassa a tévénézőket. Ezt a maga sajátos módján meg is tette, elmondta, hogy „Alexandrát” ő „vitte be először a köztudatba”, hiszen Szentkirályi az ő helyettese volt, minden idők legfiatalabb főpolgármester-helyetteseként. Tarlós szerint egyébként a Fidesz jelöltje jól kommunikál, a lobbiereje, amit Budapest érdekében bevethet, nyilvánvalóan neki a legnagyobb a főpolgármester-jelöltek közül, hiszen ő a kormánypárt jelöltje.

Tarlós emellett ostorozta Karácsony Gergely főpolgármestert és Vitézy Dávidot, az LMP által támogatott jelöltet is. Előbbi szerinte „fényesen nem vált be” főpolgármesterként, utóbbinak pedig nehéz lesz lemosnia magáról, hogy fideszes. Tarlós szerint a Vitézyt támogató politikai közösségnek azt is nehéz lesz megmagyaráznia, miért áll közelebb Szentkirályi Alexandra a Fideszhez, mint Vitézy Dávid, hiszen Szentkirályi sokáig még párttag sem volt, Vitézy viszont a Fidesz-kormány budapesti fejlesztőcégét vezette, majd az Orbán-kormány államtitkára lett.

Tarlós elmondta azt is, sok dologra máshogy emlékszik, mint Vitézy, például „a négyes metró megvalósulásában Dávidnak olyan nullához közeli szerepe volt”, és a BKK-t sem alapíthatta Vitézy, hiszen az egy fővárosi cég, Vitézy pedig nem viselt posztot az önkormányzatban. Tarlós főpolgármestersége idején szerinte elterjedt, hogy utálja Vitézy Dávidot, de azt mondta:

„Dávidot én nem utáltam, csak különböző okok miatt idegenkedtem tőle.”

Szentkirályi Alexandrának ráadásul Tarlós szerint nagyobb rálátása van a városüzemeltetés egészére, mint Vitézynek, ezért is érdemes szerinte inkább őt támogatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!