Tagad a kuruzslással vádolt idős férfi, aki a vád szerint szakképesítés nélkül húzott fogat

2024. március 18. – 08:24

Másolás

Vágólapra másolva

A Blikk megtalálta az az idős férfit, akit egykori tanítványával együtt kuruzslás vádjával állítottak bíróság elé nemrég. Az ügyészség szerint képesítés nélkül végeztek el fogorvosi beavatkozásokat, amelyeknek egy anya-fia páros volt az áldozata.

„Én egy nyugdíjas ember vagyok, nem érdekel ez az egész. A szomszédaim ismernek, ők tudják, milyen ember vagyok, a többi nem érdekel” – mondta a lapnak a férfi.

Szerinte áldozatai nem mondanak igazat, mindenáron pénzt akarnak. Nincs szándékában fogászattal foglalkozni.

A férfi korábban együtt dolgozott a társával, akit ő tanított is, a kapcsolatuk pedig azóta fennmaradt. Másfél hónappal később a fogtechnikusként dolgozó nőt is meghallgatták, aki szintén tagadott.

A vád szerint az áldozatok 2021. augusztus 24-én reggel jelentek meg a rendelőben, ahol a férfi beadta az érzéstelenítő injekciókat, majd megkezdte a fogak eltávolítását. A második fog azonban beletört a beteg állkapcsába, ezért félbeszakították a beavatkozást. A férfi később nagy fájdalmai miatt szakorvoshoz, illetve szájsebészeti klinikára ment, ahol megfelelően ellátták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!