Őrizetbe vettek egy bicskei férfit, aki egy nyíregyházi lánykollégium lakóinak mutogatta magát

2024. március 17. – 19:41

Másolás

Vágólapra másolva


Szeméremsértő viselkedés miatt vettek őrizetbe egy bicskei férfit a rendőrök Nyíregyházán, aki egy lánykollégium előtt mutogatta magát, írja a Police.hu.

A rendőrségre a nyíregyházi intézet egyik nevelője tett bejelentést március 14-én, miután a kollégium lakói jelezték neki, hogy egy ismeretlen férfi lámpával bevilágított az ablakukon, majd amikor kinéztek azt látták, hogy férfi önkielégítésbe kezdett.

Ezután a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrsének járőrei érkeztek a helyszínre, akik a kollégium közelében elfogták a 44 éves férfit. A férfit szeméremsértés vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásának elrendelését is.

Mint kiderült, már korábban is követett el hasonló jellegű bűncselekményt Nyíregyházán, és a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitánysága szexuális bűncselekmény elkövetése miatt rendelte el a körözését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!