Némi saját pénzből, felajánlásokból és önkéntesekkel rakta össze a sokmilliós rendezvényét Magyar Péter

2024. március 15. – 18:45

Másolás

Vágólapra másolva

Bár pontosan még nem számolták ki, de nagyjából 20 millió forintba került volna Magyar Péter mai rendezvénye – mondta a 444-nek. Ebbe néhány millió forintot saját pénzéből rakott bele, de sok pro bono felajánlást kapott és nagyjából száz önkéntes is dolgozott a rendezvényen.

Emellett megjegyezte, hogy nem szereti a messiásvárás kifejezést, mert nem így tekint magára. Ennek ellenére érzi a bizakodást és a reményt az emberekben, ami szinte feldolgozhatatlan számára.

Nem zárta ki, hogy ha úgy alakul, akkor később hajlandó lenne együttműködni akár a Fidesszel is, amíg közösen dolgoznak a 12 pontjában lefektetett célokért. Orbán Viktorral, mint miniszterelnökkel viszont nem, mert ahogy a felvázolt elképzeléseiben is szerepel, két ciklusra korlátozná, hogy valaki hányszor lehet kormányfő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!