Júliustól jön az új szakrendelői időpontfoglalási rendszer, sok háziorvosnál viszont még nem adottak a technikai feltételek hozzá

2024. március 14. – 11:53

Másolás

Vágólapra másolva

Március 7-én arról kaptak levelet a háziorvosok az Országos Kórházi Főigazgatóság egyik főigazgató-helyettesétől, hogy március elsejétől a beutalóköteles ellátásokra a háziorvosnak kell a digitális időpontfoglaló rendszerben előjegyeznie a páciensét, amennyiben a beteg személyesen megjelenik a rendelésen, írja a Népszava. A múlt év őszén a Járóbeteg Irányítási Rendszert 90 szakrendelő közreműködésével kezdték el tesztelni, de számos szakmai szervezet tiltakozott ellene, mert azt mondták: a megfelelő használathoz nincsenek meg a feltételek, de az észrevételeikre nem érkezett kormányzati reakció. Február utolsó napján ennek ellenére megjelent a jogszabály.

A Népszava több háziorvost megkérdezett, akik azt mondták: nem tudják használni az új rendszert, mert a betegek ellátásához most alkalmazott szoftvereik tanúsítására várnak, és ez lenne az egyik előfeltétele az új rendszerhez való csatlakozásnak. Azok, akik az irányítási rendszer pilotjából kimaradtak, ugyanazon a felületen kereshetnek időpontot a betegeknek, amelyen a Covid-oltásokat is vezették, csakhogy egyelőre sokszor lassú az E-tér, és az is előfordul, hogy az éppen a keresett ellátásra nincs kiajánlott időpont.

A Népszavának az OKFÖ sajtóosztálya azt mondta, hogy a vármegyei irányító intézmények kéthetente tájékoztatják majd a háziorvosokat azokról a szakrendelésekről, ahol lehetőség van digitális időpontfoglalásra. Az elvárás az, hogy ezek a szakrendelések a kapacitásuk 30 százalékát ajánlják fel a rendszerhez. A szakrendelők azonban nem érdekeltek a kiajánlásra: attól félnek, hogy ezzel saját területükhöz tartozó betegeiktől vonnak el kapacitást, és az új, más területről foglalók többletellátást generálnak például egyes vizsgálatokra, amely aztán „csődbe viszi” a szakrendelőt.

A Magyar Orvosi Kamara is tiltakozott a március hetedikén kiküldött levél miatt, erre válaszul Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egyeztetést kezdeményezett az érdekképviselőkkel. A Magyar Orvosi Kamara titkára, Keczéry Attila zuglói háziorvos azt mondta a Népszavának: az egyeztetés vége az lett, hogy március elsejétől mégsem kell egységesen alkalmazni a háziorvosoknak az időpontfoglaló rendszert. Az egyeztetésen a kormányzat képviselői azt a tájékoztatást adták, hogy a teljes rendszer csak július elsejével indul, és az eredeti, 90 intézményes pilotrendszer csak azokkal bővül folyamatosan, akiknél megvalósulnak a technikai követelmények is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!