Nem volt rongálás, hogy a Kutyapárt aktivistája kiszínezte a repedező járdát Erzsébetvárosban

2024. március 14. – 11:13

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint nem számít rongálásnak a repedező járdák színezése, a bíróság a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyik aktivistájának (vagy ahogy a párt nevezi, passzivistájának) ügyében mondta ezt ki, írja a hvg.hu.

A lapnak a Helsinki Bizottság számolt be az ítéletről, a szervezet képviselte Lass Andreát, aki két éve társaival együtt négyszínűre festett egy repedezett járdát a VII. kerületi Damjanich utcában. Emiatt szabálysértési eljárás indult ellenük, első fokon pedig figyelmeztetésben részesítette őket a bíróság. Lassék fellebbeztek, és egy korábbi hasonló ügyben hozott döntésre hivatkoztak, amiben az Alkotmánybíróság egyszer már kimondta, hogy a járdafestés nem rongálás.

A Fővárosi Törvényszék mostani, jogerős ítélete is ezt mondta ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!