Földrengés volt Montenegróban, Magyarországon is érezni lehetett

2024. március 14. – 08:36

Másolás

Vágólapra másolva

A magas épületek felső emeletein Magyarországon is érezhető volt a csütörtök hajnali montenegrói földrengés – közölte a HUN-REN FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium kora reggel az MTI-vel.

Győri Erzsébet szeizmológus azt mondta, hogy csütörtök hajnalban, helyi idő szerint hajnali négy óra hat perckor 5,4-es magnitúdójú földrengés keletkezett Montenegróban, a bosznia-hercegovinai határ közelében. A földrengés epicentruma Montenegró nyugati részén volt, mintegy harminc kilométerre Nikšićtől és 25 kilométerre a boszniai Bilecától, a rengés fészke pedig 14 kilométeres mélységben helyezkedett el, a rengéseket Szarajevóban és Podgoricában is érezni lehetett. A montenegrói hatóságok nagyobb károkról vagy sérültekről egyelőre nem tudnak.

A Nyugat-Balkánon nem ritkák a kisebb földrengések, jelentősebb károkat azonban nem szokott okozni a földmozgás. Ebben a térségben a legutóbb 2022 áprilisában volt 5,7-es erősségű rengés, akkor többen megsérültek, egy ember meg is halt.

Magyarországtól az obszervatóriumba Pécsről és Budapestről érkezett bejelentés azzal, hogy érezték a földrengést a magas épületek felső emeletein is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!