Elpusztult Symba, az egyik leghíresebb magyar mentőkutya

2024. március 11. – 19:56

Elpusztult Symba, az egyik leghíresebb magyar mentőkutya
Fotó: Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat

Másolás

Vágólapra másolva

14 éves korában elpusztult Symba, a kivételes tehetségű kutatókutya, írta posztjában a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat:


Symba 2010 körül került gazdájához, Balázs Lászlóhoz egy csel folytán. Az akkor még a tűzoltóságnál dolgozó mentőkutyás nem is akart új kutyát, de egy kollégája megkérte, vigyázzon a kölyökkutyára pár hétig. Ismerjük az ilyet, és itt is borítékolható volt a folytatás: két-három hét alatt annyira összecsiszolódtak, hogy utána már szerette volna megtartani. Természetesen a kolléga szándékosan így csinálta, hogy Balázshoz kerüljön Symba – mesélte később az Én Kutyámnak.

Milyen volt Symba?

Symba viszonylag későn érő típus volt, gazdája szerint az látszott rajta, hogy

  • tehetséges,
  • nagyon jó mozgása van,
  • hihetetlen helyszíneken tud elférni, felmászni, lejönni, viszont
  • a koncentráció nem volt az erőssége.

Emiatt kicsit későn vizsgázott, de aztán bepótolt mindent. A mentőkutyázásban vannak különböző szakterületek, területkutatás vagy a romok közötti keresés (például egy földrengés áldozatainak keresése).

Ebben a vizsgarendszerben Symba eljutott a legmagasabb szintig.

„Van egy alkalmassági, egy alapvizsga, illetve egy nemzetközi emelt szintű vizsga. Ez már feljogosít gyakorlatilag mindenre. Ezek felett áll a Nemzetközi Szövetségnek a mester vizsgája, ez a nemzetközi bevethetőségi vizsga. Amikor Symba aktív versenyző volt, akkor az egész világon csak 6 olyan kutya volt, aki elérte mindkét szakágon a legmagasabb nemzetközi bevethetőségi szintet. Ő nemcsak elérte ezt, hanem mindkét területen meg is ismételte a vizsgát, és ezt meg is tartotta négy éven keresztül” – mesélte 2022-ben Balázs László.

2017-ben Symát megműtötték egy örökletes, öregedéssel összefüggő betegség miatt. A gerincében a kilépő idegpályákat egy meszesedés miatti dolog elkezdte nyomni, ezért a gerinccsigolyáját felül megnyitották. Így ezek az idegek felszabadultak, majd visszaépítették őket egy speciális anyaggal. Másfél évvel a műtét után már meg tudta újítani a nemzetközi bevethetőségi vizsgáját.

És milyen kutya lett nyugdíjasan?

Nehezebben kelt fel, lassabban indultak a napjai. Hamarabb elfáradt, de továbbra is szeretett edzeni, csak nem másfél óra alatt fáradt el, hanem jóval hamarabb, 10 perc alatt.

De maradt a régi, világ életében egy csibész volt, aki otthon kanapén aludt,

szemetest pakolt ki, szétkapta a kanapét, a kertben önfeledten kergette a pillangókat, és rosszcsont sütitolvaj lett.

A sütilopásról ide kattintva nézheti meg a videót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!