A tavasz első napján is dőltek a melegrekordok

2024. március 2. – 07:41

Másolás

Vágólapra másolva

A meteorológiai tavasz beköszöntével, pénteken sem szakadt meg a rekorddőlések sora – írja a HungaroMet Zrt. Tatabánya Dózsakert meteorológiai állomáson 10,7 Celsius-fokot mértek péntek reggel, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos hajnali melegrekord. A rekord az 1994-ben Lentiben, illetve Marcaliban rögzített 10,5 fokos napi rekordot szárnyalta túl.

Budapesten szintén rekordenyhe volt az éjszaka, Lágymányoson csupán 10,2 fokig hűlt a levegő, és ezzel a fővárosban is megdőlt a napi legmagasabb minimum-hőmérséklet rekordja. A korábbi csúcstartó – 2019-ben mért 9,9 fokos minimumértékével – ugyancsak Lágymányos volt – jegyezték meg.

Szombaton több helyen párásan, ködösen indul a reggel, ami délutánra feloszlik. Az Időkép előrejelzése szerint napközben a Dunától keletre több, nyugaton kevesebb lesz a felhő, főként a középső tájakon, északon számíthatunk még többfelé esőre, máshol csak néhol fordulhat elő zápor. Helyenként élénk lesz a déli-délkeleti szél. Hajnalban 2-10, napközben 11-18 fokot mutathatnak a hőmérők.

Vasárnapra virradóra ismét ködfoltok képződhetnek, ezek feloszlása után viszont naposabb időre van kilátás. Legfeljebb északon, északkeleten fordulhatnak elő helyenként kisebb zápor. A Dunántúlon élénk, erős lesz a déli, délnyugati szél. Hajnalban 2-9, délután 12-19 fokot mérhetünk.

Hétfőn hajnalban is kialakulhatnak pára-, ködfoltok. Délnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, így szűrt napsütésre készülhetünk. Számottevő csapadék nem várható. Helyenként élénk lesz a déli-délkeleti szél. Délután 14-20 fok közötti maximumokra számíthatunk.

Kedden a változóan felhős-napos időben helyenként eső, zápor kialakulhat, néhol zivatar sem kizárt. Délután több helyen megélénkül az északnyugatira forduló szél. A csúcshőmérséklet 14-19 fok között alakul. Szerdára is túlnyomóan napos, száraz idő körvonalazódik. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkülhet. Napközben 11-17 fok valószínű.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!