A békés tudós, akit pokolra küldtek, és a balfi munkatáborban ölte meg egy SS-különítmény

Egy túlélő vitte a hírt a családnak nyolcvan évvel ezelőtt: a legyengült Vasvári Miklóst, a neves ornitológust, öt gyermek édesapját 1945. február 27-én agyonlőtte a balfi munkatáborban egy SS-különítmény. A hivatalos értesítés csak sokkal később érkezett, szerettei pedig sosem tudták meg, hogy pontosan hol van eltemetve. Nagy tudós, nagy gondolkodó volt, visszahúzódó, békés ember, akit pokolra küldött a nyilas rendszer. A soproni Hadarics Tibor évek óta próbálja elérni, hogy Vasvári Miklós neve is felkerüljön a balfi emlékhely egyik kőtáblájára.

„Valószínűleg apámat is abban a tömegsírban földelték el, ahová Szerb Antal, Sárközi György és Halász Gábor írókat is. Síremléke sincs. Tíz éves voltam, amikor meghalt, anyám megpróbált bennünket, gyerekeket, kímélni, de az ő fájdalma nyilvánvaló volt” – emlékszik vissza 1944-45-re Vasvári Miklós lánya, Vasvári Terézia, aki az ismert televíziós, Vitray Tamás első felesége volt.

A tragikus sorsú ornitológus egyik tanítványa, Keve András, már rögtön a háború után próbálta az utókor figyelmét felhívni Vasvári munkásságára és érdemeire, de nem volt könnyű dolga. Vasvári tudományos anyagai, gyűjteményei megsemmisültek, amikor a Madártani Intézet leégett. Pedig ő szervezte újjá a magyar madártant, számos új madárfaj és alfaj jelenlétét igazolta a magyarországi faunában, egyik fő érdeme pedig a fiatal magyar ornitológusgárda megszervezése és irányítása volt. Kétszer indult kisázsiai expedícióra, ahonnan hatalmas anyaggal tért haza – betegen.

Vasvári Terézia így emlékszik: „Nagyszerű apa volt, annak ellenére is, hogy számára a tudomány volt az első. Emlékszem, pedig még egészen kicsi voltam, amikor az ázsiai expedíciójáról hazatérve ledöntötte lábáról a malária. A Szent János-kórházban látogattuk meg, nagyon súlyos volt az állapota. Azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy aztán nem bírta a munkatábor szörnyűségeit, a kemény fizikai munkát.”

A nyugati védvonal nyolcezer halottja

1944 telén több ezer munkaszolgálatost vezényeltek a nyugati határszélre egy olyan védmű építéséhez, aminek semmi értelme nem volt. A hidegben szörnyű körülmények között kellett árkokat ásniuk, fa- és kőbarikádokat építeniük, hogy megállítsák a szovjet tankok előrenyomulását. A borzalmas körülmények, a pribékek brutalitása, a hideg és az ellátatlanság nyolcezer ember halálát okozta.

A balfi táborban is a védvonal építése volt a feladat. A munkaszolgálatosok körülményei alig különböztek a koncentrációs táborokban élőéktől. A visszaemlékezések szerint különösen tragikus körülmények között sínylődtek az elhurcoltak, köztük rengeteg értelmiségi, Fertőrákoson, Balfon és Hidegségen, Sopron és Kőszeg környékén. Istállókban, fészerekben szállásolták el őket, de sokaknak még fedél sem jutott a téli hónapokban sem. Enni alig kaptak, de nehéz fizikai munkát kellett végezniük egész álló nap. Aki nem bírta, megbetegedett, vagy összeesett a kimerültségről, azt agyonlőtték. Egy fennmaradt visszaemlékezés szerint Vasvári Miklós a megpróbáltatások hatására 33 kilóra fogyott a munkaszolgálat alatt. Akkor már nem bírta tovább.

„Anyám egy túlélőtől tudta meg, hogy a papa meghalt. A hivatalos értesítés jóval később érkezett meg” – mondja a kilencven éves Vasvári Terézia. Nyolcvan év telt el azóta, hogy utoljára látta az apját, de vannak pillanatok, amik örökre bevésődtek az emlékezetébe.

„Az egyik ilyen, amikor kijött a rendelet, hogy be kell szolgáltatni a rádiót. Ma is látom, ahogy apám némán kikapcsolja, összetekeri a zsinórját, és elindul vele. Arra is emlékszem, amikor elvitték. Anyám szaladt utána egészen a pályaudvarig. Vitte a meleg kabátját, mert arra sem hagytak időt, hogy összepakoljon valamit”.

Negyvenhat évesen nyugdíjazták

Vasvári Miklós 1898. május 7-én született Szegeden. Ott és Temesváron végezte iskoláit, az egyetemet Budapesten kezdte és Szegeden fejezte be. Tanítványai, kortársai végtelenül békés embernek írták le, kifejezetten visszahúzódó volt, és utált szerepelni, például vizsgázni is. Sokat betegeskedett, katonának emiatt nem is sorozták be.

Bár ornitológusként ismert, doktori disszertációját az Adatok a zöldgyík formakör ismeretéhez (1926) címmel írta. Tudása szerteágazó volt, a táplálkozástan területén munkássága alapvető, több új madárfajt és alfajt mutatott ki a magyar faunából. 1936-ban és 1937-ben két kutatóutat vezetett Kis-Ázsiába. Hatalmas anyaggal tért haza, a madártani részt a Madártani Intézetnek, minden mást a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. Már nemzetközi szaktekintély volt, amikor 1944 áprilisában behívták munkaszolgálatra, és származása miatt kitiltották a Madártani Intézetből. Negyvenhat évesen nyugdíjazták.

Nyolcvan év után is megkerülhetetlen

„Én is kutattam utána, biológusként is, hiszen ez az eredeti szakmám. Azt tudom, hogy az ornitológusok ma is számon tartják őt és adják tovább a tőle tanultakat a fiataloknak. Néhány publikációt őrzök tőle és nagy becsben is tartom” – mondja unokája, a biológusból lett televíziós operatőr, filmrendező, a National Geographic Magyarország főszerkesztője, ifj. Vitray Tamás. És igaza van, az ornitológusok nem felejtik Vasvárit. Veszprémben például a Madarak és fák napján minden évben megemlékeznek róla a Kittenberger Kálmán Állatkerttel közösen, mivel ott áll egy kis Melocco-szobrocska egy emléktáblával.

A balfi temetődomb bejáratánál 2008-ban avatták fel a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékhelyét. Az emberalakokat formázó, ide-oda dőlő márványlapok az erőltetett menetet szimbolizálják. Az örök mementó Winkler Barnabás építész tervei alapján készült Kutas László szobrászművész közreműködésével. Winkler Barnabás és Gáspár Zsuzsa szerkesztésében most jelent meg a BALF Nemzeti Emlékhely / BALF National Memorial című könyv, melyben többek között Závada Pál író, Szita Szabolcs történész, Szerb Antalné és Nyáry Krisztián ír emlékezést, illetve emlékeztetést. „A könyv egyértelmű célja, hogy olvasói – és különösen a fiatalok – lelkébe bevésse a legfőbb üzenetet: ilyen borzalom nem történhet többé!”

Hadarics Tibor soproni állatorvos évek óta próbálja elérni, hogy Vasvári Miklós neve is felkerüljön a balfi emlékhely egyik kőtáblájára. A balfi munkatáborral kapcsolatosan Szita Szabolcs végzett nagyon aprólékos kutatásokat, de számos publikációjának egyikében sincs megemlítve Vasvári Miklós neve. Még ha a névvel találkozott is, nyilván számára, vagy az átlagember számára ez a név nem mondott semmit, szemben például Szerb Antal nevével.

„Amikor egy konferencia után beszélgettem Szita Szabolccsal, és felhívtam a figyelmét Vasvári Miklósra, őszintén meglepődött, nem tudta, hogy egy ilyen híresség is a balfi tábor áldozata lett” – mondta Hadarics Tibor. A balfi emlékművön azonban nem egyszerű változtatni, például ha egy újabb nevet szeretnének felvésetni arra. Hadarics Tibornak eddig még nem sikerült megtalálnia, hogy kivel, kikkel is kellene ezt egyeztetni, hogyan lehetne ezt kezdeményezni. „Már több lehetséges vonalon is elindultam, és remélem előbb-utóbb meg fog valósulni, hogy Vasvári Miklós neve is felkerüljön az emlékműre, hiszen a maga tudományterületén legalább olyan híres és ismert volt, mint azok, akiknek a neve szerepel az alkotáson – mondta Hadarics Tibor.