Már két hete nincs fűtés az Uzsoki Utcai Kórház egyik részlegén

2024. február 27. – 08:24

Másolás

Vágólapra másolva

Nyakig betakarózva fekszenek a betegek a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház krónikus és rehabilitációs belgyógyászati osztályán, a Hungária körúti telephelyen két hete, amióta az épületben nincsen fűtés – írta meg egyik olvasónk azzal, hogy mostanra már a meleg víz sem elérhető ott.

Arra, hogy meg tudják-e erősíteni, hogy a rehabilitációs részlegen már két hete nincs fűtés, és most már meleg víz sem, a kórház főigazgatója, dr. Ficzere Andrea hétfőn délután azt írta, hogy

„igen, a hír igaz, amelynek oka az, hogy elromlott a fűtési rendszer keringető szivattyúja. A hiba észlelése óta folyamatosan dolgozunk annak elhárításán. Azonnal bejelentettük a KEF-nek a problémát, és együttműködünk az intézménybe folyamatosan érkező szakemberekkel.”

A Hungária körúti épületben 139 beteg fekszik. A betegek átköltöztetését nem tervezik, mivel remélik, hogy a probléma hamar (még hétfőn) megoldódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!