Orbán Viktor: Nem vagyok följogosítva, hogy az elnök asszony nevében nyilatkozzak

2024. február 26. – 19:50

Másolás

Vágólapra másolva

„Az elnök asszonyhoz forduljanak! Nem vagyok följogosítva, hogy az elnök asszony nevében nyilatkozzak” – mondta a Parlament folyosóján Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a momentumos Bedő Dávid, a párt új frakcióvezetője arról kérdezte, miért kapott elnöki kegyelmet a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának falazó K. Endre. Bedő megkérdezte azt is, miért ellenjegyezte a kegyelmet Varga Judit akkori igazságügyi miniszter, de erre Orbán már nem válaszolt.

Tompos Márton, a Momentum másik parlamenti képviselője Rogán Antalt kérdezte ugyanerről. A propagandaminiszter azt tanácsolta, a momentumosok inkább tartogassák magukat az azonnali kérdések órájára, vagy kérdezzék azt, aki a kegyelmet adta. Mikor Tompos azt mondta, a kormánynak is kellett döntenie a kegyelemről, Rogán azzal válaszolt, hogy a kormány nem ad kegyelmet. (A kegyelemről valóban a köztársasági elnök dönt, de az egy kormánytag, az igazságügyi miniszter ellenjegyzése nélkül nem válik érvényessé.)

Tompos a fideszes Budai Gyulát is kérdezte, de választ nem kapott, Budai azt javasolta, találkozzanak inkább személyesen a Parlamenten kívül, és beszéljék meg ott. „Te még a csattogós lepkét tologattad a homokozóban, amikor én már komoly dolgokat csináltam” – mondta Budai.

A Momentum képviselői a parlamenti üléstermet körbeölelő folyosón készítették a videóikat. Ez is a Parlament azon részei közé tartozik, ahol újságíróknak már évek óta tilos forgatniuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!