„Hitvány kormányunk van, de nem vagyunk hitvány nemzet” – az orosz követségnél demonstráltak az ukrajnai háború évfordulóján

2024. február 24. – 16:42

„Hitvány kormányunk van, de nem vagyunk hitvány nemzet” – az orosz követségnél demonstráltak az ukrajnai háború évfordulóján
A tiltakozók egy több száz méter hosszú ukrán zászlóval vonultak az orosz követség épületéhez – Fotó: Huszti István / Telex.hu

Másolás

Vágólapra másolva
  • Több százan demonstráltak szombaton Budapesten Ukrajna orosz lerohanásának második évfordulóján.
  • Karácsony Gergely arról beszélt, hogy a kormány hitvány, nem a nemzet.
  • Cseh Katalin elcsukló hangon mesélt ukrajnai élményeiről, és Orbán Viktort nevezte háborúpártinak.
  • Baranyi Krisztina szerint mi is nyakig benne vagyunk a háborúban.
  • A tömegben javarészt itt élő ukránok vonultak, de indulásuk előtt meglátogatta őket David Pressman amerikai nagykövet is.

Több száz demonstráló gyülekezett össze szombat délután négy órára a belvárosi Városháza parkba Budapesten, hogy aztán onnan indulva lassú menetben Oroszország budapesti nagykövetsége elé vonuljanak az Andrássy út és a Bajza utca sarkára, hogy így emlékezzenek Ukrajna lerohanásának második évfordulójára.

Felső képünkön David Pressman amerikai nagykövet beszélget egy, a harcokban elesett családtagjára emlékező ukrán nővel. Alsó képünkön Karácsony Gergely főpolgármester vonul egy „Ruszkik haza!" feliratú transzparens mögött – Fotó: Huszti István / Telex.hu Felső képünkön David Pressman amerikai nagykövet beszélget egy, a harcokban elesett családtagjára emlékező ukrán nővel. Alsó képünkön Karácsony Gergely főpolgármester vonul egy „Ruszkik haza!" feliratú transzparens mögött – Fotó: Huszti István / Telex.hu
Felső képünkön David Pressman amerikai nagykövet beszélget egy, a harcokban elesett családtagjára emlékező ukrán nővel. Alsó képünkön Karácsony Gergely főpolgármester vonul egy „Ruszkik haza!" feliratú transzparens mögött – Fotó: Huszti István / Telex.hu

Tudósítónk jelentése szerint fél négy előtt David Pressman amerikai nagykövet is megjelent a téren, ahol aztán az emlékezők egy több száz méter hosszú ukrán zászlót tekertek le, és amögé rendeződve útnak indultak. A tömegben javarészt ukrán szó hallatszott, még a „ruszkik, haza!” kórus is erős ukrán akcentussal szólt.

A tömeg eleje már ráfordult az Andrássy útra, melynek csak a fél útpályáját zárták le a rendőrök, a Hősök tere felé vezető oldalát. Tudósítónk jelentése szerint a menet két háztömb hosszúságban vonult tömött sorokban az Andrássy úton, amit az Oktogon és a Bajza utca között már teljes szélességben lezártak.

Fotó: Huszti István / Telex.hu
Fotó: Huszti István / Telex.hu

„Oroszország gyerekeket gyilkol”, „Állítsátok meg Putyint, állítsátok meg a háborút!”, „Oroszország megöli Ukrajnát!”, „Támogassátok Ukrajnát, fegyvereket most!” – követelték a demonstrálók, javarészt angolul, mert javarészt ukrán állampolgárok demonstráltak, jelentette tudósítónk. Beszámolója szerint a tömeg közepén volt egy magyar mag, ők néha azt skandálták, hogy „Putyin mocskos gyilkos”. A menet a Kodály körönd után lefordult az Andrássy útról, a Benczúr utcán és a Felsőerdősor utcán át közelítettek az orosz nagykövetség Bajza utcai épülete felé.

A tömeg eleje időközben megérkezett a nagykövetségnél felállított színpad elé. A kivetítőkön a háború pusztításának képei voltak láthatók.

A program következő elemeként Bayer Zsolt legendás jóslatát vetítették le a háború előtti hétvégén leadott sajtóklubból, miszerint „nem lesz orosz támadás, ezt egy hülye is tudja”. A tömeg adekvát pfujolással válaszolt erre. Ezután egy újabb megrázó összeállítás következett a háborúról, amely alatt többen el is sírták magukat a tömegben. Majd színpadra lépett a műsorvezető, Tompos Márton a Momentumból. „Dicsőség Ukrajnának” – kezdett, majd felelősségre vonta Orbán Viktor miniszterelnököt, mert már két éve nem áll ki Ukrajna mellett. A háborúért szerinte egyedül Putyin a felelős.

Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, a Ferencváros polgármestere – Fotó: Huszti István / Telex.hu Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, a Ferencváros polgármestere – Fotó: Huszti István / Telex.hu
Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, a Ferencváros polgármestere – Fotó: Huszti István / Telex.hu

Az első szónok Karácsony Gergely főpolgármester volt. „Ruszkik, haza!” – indított, amit a tömeg át is vett tőle. „14 éves voltam, amikor utoljára ezt kiabáltam, amikor lebontottuk a debreceni Lenin-szobrot” – mondta Karácsony, aki nem gondolta volna, hogy 35 év után újra ezt kell kiabálnia. Szerinte itt most azért gyűltek egybe, hogy megüzenjék a világnak: „hitvány kormányunk van, de mi nem vagyunk hitvány nemzet”. Beszédét folyamatosan ukránra is fordították. Karácsony azt ajánlotta Orbánnak, hogy menjen el Bucsába, Kijevbe, és beszéljen a túlélőkkel. „Szégyelljük Magyarország kormányát” – mondta.

Karácsony beszédében „Putyin legfontosabb tanítványának” nevezte Orbánt, aki szerinte „fojtogatja” Budapestet. A főpolgármester után Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere következett. Kerülete a mészárlás után testvérvárosi kapcsolatra lépett Bucsával, a Kijevhez közeli kisvárossal, ahol a megszállók több száz civilt végeztek ki. A polgármester járt is a településen, ahol még a szétlőtt házak között is normális hétköznapokat tapasztalt. A háború eszerint „Putyin és a normális emberek között zajlik”, tehát „akár akarjuk, akár nem, nyakig benne vagyunk mi is”, Baranyi szerint támogatnunk kell a megtámadottat, ezen nincs mit gondolkodni. „Meg kell mutatnunk a világnak és ukrán testvéreinknek, hogy Orbán mellett létezik egy párhuzamos Magyarország is” – mondta.

Fotó: Huszti István / Telex.hu
Fotó: Huszti István / Telex.hu

Ezután két ukrán felszólaló következett. Petrovszka Viktorija, aki addig a szónokok beszédét fordította ukránra, egy olyan kárpátaljai származású, magyar állampolgárságú, Budapesten élő katonanőről mesélt, aki tavaly még itt volt egy budapesti tüntetésen, de azóta kiment a frontra, ahol hősi halált halt. A háta mögött közben elesett ukrán katonák fényképeit vetítették. „A háború megtanít gyűlölni, gyűlölni a gyilkosokat” – olvasta remegő hangon. Beszéde után az egybegyűltek egy perc néma csenddel tisztelegtek az elesettek emléke előtt. Utána Vova Gejzer ukrán zenész adott elő egy dalt, amit sokan sírva kísértek tapssal. Gejzer az előadás után megköszönte a magyaroknak, hogy befogadták.

Cseh Katalin – Fotó: Huszti István / Telex.hu
Cseh Katalin – Fotó: Huszti István / Telex.hu

A rendezvény utolsó szónoka, Cseh Katalin beszéde előtt Petrovszkával és Tompossal ukrán, magyar és EU-s zászlót lengetve lépett a pódiumra. Putyin „brutális, véres, népirtó háborújáról” szónokolt, és biztosította az ukránokat, hogy mellettük áll. Felszólalása előtt még levetítették a kárpátaljai önkéntesekkel szolgáló magyar akadémikus, Traski Viktor videóüzenetét is. Cseh is utalt rá, hogy a háborúban kárpátaljai magyarok is küzdenek az életükért és túlélésükért. „Mi nem állunk Putyin oldalán, Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral” – mondta, majd ukrajnai élményeit idézte fel, elcsukló hangon beszélt gyerekgyilkosságokról. Beszéde közben gyerekek szaladgáltak a menet elején kifeszített hatalmas ukrán zászló alatt.

Cseh szerint nekünk, magyaroknak kéne a legjobban értenünk, mi a tétje az ukrajnai háborúnak, mert „ha Ukrajna elbukik, Putyin nem áll meg a határon”, és akkor már mi leszünk a szomszédai. „Jobb állva meghalni, mint térdelve tovább élni” – idézte Alekszej Navalnijt, a szibériai börtönében nyolc napja tisztázatlan körülmények között elhunyt orosz ellenzéki vezetőt. „Orbán Viktor háborúpárti” – fordította végül a miniszterelnök ellen saját propagandáját.

A tüntetés végén az egybegyűltek, köztük Karácsony Gergely is gyertyagyújtással emlékeztek a háború áldozataira. Fotó: Huszti István / Telex.hu
A tüntetés végén az egybegyűltek, köztük Karácsony Gergely is gyertyagyújtással emlékeztek a háború áldozataira. Fotó: Huszti István / Telex.hu

Beszéde végén minden magyar politikust arra biztatott, hogy menjen el Ukrajnába személyesen is tájékozódni, azután döntse el, hogy „érdemes-e pár százaléknyi szavazatért vagy pár guruló rubelért Ukrajnát bűnbakká tenni”. Cseh beszéde után az összes felszólaló a színpadra vonult, és közösen elénekelték az ukrán és a magyar himnuszt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!