Úri hobbivá tette a bringaszállítást a MÁV, pedig eddig sokan így ingáztak

2024. február 23. – 19:13

Másolás

Vágólapra másolva

Alaposan felhúzta a Magyar Kerékpárosklubot a MÁV döntése, miután a vasúttársaság drasztikusan megemelte a kerékpárjegyek árát. A civil szervezet a Facebookon követeli, hogy „ne űzzék el a vasútról a kerékpárral ingázókat”, ezt nyomatékosítandó levelet is írtak a MÁV-nak.

Azt írják, többször is tárgyaltak a MÁV-val az utóbbi hónapokban, és azt mondták nekik, „a rövidebb távú kerékpárjegyek drágulását a kerékpárbérletek árának változatlansága ellensúlyozza”. Ennek ellenére nagyot emeltek a bérletárakon, az eddig 2000-4000 forintos ár 9450 forintra nő. Márpedig a klub közölte:

„A rendkívüli mértékű kerékpárbérlet drágulást nem tudjuk elfogadni, mert nincs tekintettel az állomási kerékpártárolás jelenleg még fennálló súlyos hiányosságaira, és nem szolgálja a fenntartható agglomerációs közlekedés előnyét és célját sem.”

A MÁV azt is elvetette, hogy maximum 400 forint legyen a kerékpárjegy. Logikátlannak tartják továbbá, hogy csak országos kerékpárbérletet lehet majd váltani, a bringásoknak nem lesz vármegyebérlet. Elvesznek a 20''-os, nem összecsukható kerékpárokra vonatkozó kedvezmények is, pedig a klub szerint sokan direkt ezért vettek ilyen bicajokat. Nem értik azt sem, a kerékpárszállító terekben miért kellett megszüntetni a töltési lehetőséget.

Kérik még, hogy „azonnal induljon a kerékpárosbarát állomások kialakítása”, legyenek „normális mennyiségű és minőségű kerékpártárolók a vasútállomásokon”, valamint tolósínek a peronokhoz vezető lépcsőkön. Jó hír is van azért:

„Köszönjük a cargo kerékpárok régen időszerű beemelését a szállítható kerékpárok körébe, és a többcélú terekben a kerékpárjukkal utazók elsőbbségének hangsúlyozása is hasznos változtatás. Ezzel sok utas-utas, és utas-ellenőr vitahelyzetet kezel az üzletszabályzat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!