A reformátusok vihetik a balatonalmádi rendelőt

2024. február 23. – 20:12

Másolás

Vágólapra másolva

Mivel a kormány júliustól megvonja a finanszírozást a gazdasági társaságként működő önkormányzati szakrendelőktől, Balatonalmádi városvezetése úgy döntött, egyházi kézbe adja a város járóbeteg-ellátását – írja a 24.hu. Az Egészségháznak hívott rendelőintézet eddig egy százszázalékban önkormányzati tulajdonú cég üzemeltetésében volt, de ezeket vagy költségvetési szervvé kell átalakítani, vagy nem kapnak többé állami finanszírozást.

A cikk szerint előfordult már, hogy egészségügyi intézményt átvett egyház: Kisvárdán a kórház került a görögkatolikus felekezethez. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) korábbi elnöke így fogalmazott a 24.hu-nak: „Abba az irányba megy minden, hogy miként lehet államosítani, hogyan lehet a gazdálkodási kultúrát, szervezeti önállóságot elvenni a szereplőktől. Egy rendőrségi törvény mintájára átszerkesztett egészségügyi szolgálati törvény az teljesen más szemléletű.”

Balatonalmádi Egészségháza 2020 óta egyre növekvő veszteséget produkált, 2022-ben már közel 15,8 millió forintot, egy becslés szerint tavaly akár ennek a dupláját is bukta rajta a város. A lap megkereste Fabó Pétert, Balatonalmádi kormánypárti polgármesterét, de egyelőre nem kapott választ felmerülő kérdéseire.

Református kézbe

Ellenben a Telex megtalált egy, a február 29-én esedékes képviselő-testületi ülésre készített polgármesteri előterjesztést, ami egyértelművé teszi, hogy a református egyház kapná az üzemeltetést:

„tárgyalásokat kezdeményeztem és folytattam a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházával annak érdekében, hogy a közfinanszírozott szakrendelések továbbra is elérhetők legyenek Balatonalmádi város és a járás lakossága számára hosszú távon fenntartható módon, a megfelelő humán erőforrások és központi, valamint önkormányzati finanszírozás révén.”

Az előterjesztés szerint Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szándéknyilatkozatban megerősítette, hogy kórházuk nyitott az almádi szakrendelések folytatására és az alkalmazottak átvételére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!