Öltözés közben, titokban fotózta a szalagavatóra készülő lányokat egy férfi a MOM Kultban

2024. február 22. – 10:05

Másolás

Vágólapra másolva

A szellőzőnyíláson keresztül fotózta öltözés közben a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium szalagavatójára készülő diáklányait egy férfi, a rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben. A hétvégén egy olvasónk jelezte, hogy szombaton rendezték az iskola szalagavatóját a MOM Kulturális Központban, amikor öltözés közben a végzős lányok arra figyeltek fel, hogy egy középkorú férfi egy szellőzőnyíláson keresztül képeket/videókat készített félmeztelen testükről. „Amikor észrevettük és kérdőre vontuk, elfutott” – írta olvasónk, aki szerint a férfi a hátsóajtón ment be, váltóruhát is vitt, tehát olvasónk szerint annak ellenére tudott az eseményről, hogy az privát volt.

Megkeresésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt válaszolta, hogy személyes adattal visszaélés vétség gyanúja miatt rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Kerestük a tankerületet is, hogy megtudjuk, mit tudnak az esetről.

„A végzős lányok öltözőjéről valóban egy ismeretlen férfi felvételt igyekezett készíteni, melyet az egyik diáklány jelzett a pedagógusoknak, akik azonnal intézkedtek. Erről azonnal értesítették a biztonsági szolgálatot, s feljelentést tettek a rendőrségen. A történtekről a Tankerület tájékoztatást kapott, az ügyet a rendőrség vizsgálja” – közölte megkeresésünkre a Közép- Budai Tankerület.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!