Levették a képernyőről Somos Andrást a fegyelmi eljárás idejére

2024. február 21. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

Somos András helyett Rónai Egon vezette szerdán reggel az ATV Start című műsorát Krug Emília oldalán azután, hogy Somos kedden, élő műsorban azt találta mondani, hogy Kaleta Gábor nem pedofil, és a csatorna emiatt fegyelmi eljárást indított ellene.

A párbeszéd Somos András és Márki-Zay között a következőképp zajlott:

Somos: Tudna arra példát mondani, hogy hány pedofilt engedtek szabadon?

Márki-Zay: Hát én a Kaletán háborodtam fel annak idején legjobban.

Somos: De ő nem volt pedofil.

Márki-Zay: Nem volt pedofil?

Somos: Nem.

Márki-Zay: Hát elnézést, miért nem volt pedofil?

Somos: Azért, mert olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek, ez nem pedofil bűncselekmény.

Márki-Zay: Hát ehhez képest elítélték érte. Bocsánat, ez az első, hogy ezt hallom. Elítélték pedofíliáért Peruban meg Magyarországon is.

A csatorna elhatárolódott Somos András kijelentésétől, és azt ígérték, szankcionálni fogják, Somos pedig a Facebook-oldalán kért elnézést, azt írta, hogy feleslegesen vitatható jogászi véleményként azt állította egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény.

Az ATV megkeresésünkre szerdán azt írta, hogy a fegyelmi eljárás néhány napot vesz igénybe, erre az időre kölcsönösen abban egyezett meg az ATV és a műsorvezető, hogy addig Somos nem kerül képernyőre. Emiatt nem látható sem a Start, sem a Fórum c. műsorokban sem szerdától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!