Szakdolgozói hiány miatt leállt a súlyos szívbetegek ellátása az Uzsoki Utcai Kórházban

2024. február 20. – 17:52

Másolás

Vágólapra másolva

„Szakdolgozói hiány miatt nem tudjuk működtetni február 16-a óta a kardiológiai őrzőt, így – átmeneti időtartamra – akut infarktus ellátásra nincs lehetőség” – válaszolta a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház lapunk kérdéseire, miután a sajtóban megjelent a hír, hogy leállt a súlyos szívbetegek ellátása a fővárosi intézményben. A leállásról először Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő Facebook-oldalán lehetett olvasni.

Dr. Ficzere Andrea főigazgató levelében azt is hozzátette, hogy a nem intervenciós beavatkozást igénylő kardiológiai betegek fogadása és ellátása továbbra is problémamentes. A főigazgató szerint a kórház más osztályán hasonló helyzet nem áll fenn.

„A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ – ahogyan mindig – ebben az esetben is gondoskodott a helyettesítő kórházak kijelöléséről, elmondható tehát, hogy egy beteg sem marad ellátatlanul” – írta dr. Ficzere.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!