Benarkózva menekült autójával a rendőrök elől, akár négy és fél év börtönt is kaphat

2024. február 20. – 10:15

Másolás

Vágólapra másolva

Még 2023 júliusában, a déli órákban, korábbi bűncselekmények miatt próbálták ellenőrizni a rendőrök a 26 éves győri férfit. A szolgálati jármű hangosbeszélőjén keresztül mondták az autóval közlekedő férfinek, hogy álljon meg, ehelyett ő azonban gázt adott.

Az üldözés közben a győri férfi többször is megszegte a KRESZ-szabályokat, piros lámpákon hajtott keresztül, forgalommal szembe ment körforgalomban, sőt, egy szabályosan közlekedő autónak is nekiment. Az esetről a Győri Járási Ügyészség videót is közölt a Facebookon:

Hosszas üldözés után a férfit végül a lakása előtt fogták el, amikor végre megállt az autójával. A rendőri intézkedés közben nemcsak az derült ki, hogy el volt tiltva a vezetéstől, hanem az is, hogy kábítószer hatása alatt volt az üldözés közben.

A letartóztatásban lévő terhelt ellen az Győri Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés, eltiltás hatálya alatti járművezetés, bódult állapotban elkövetett járművezetés, kábítószer-birtoklás, illetve jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat. Akár négy és fél év szabadságvesztéssel is büntethetik, de az ügyészség azt is indítványozta, hogy a járásbíróság tiltsa el a férfit újra a járművezetéstől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!