Jön egy hidegfront, de a tél nem tér vissza

2024. február 19. – 09:20

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőre befelhősödik az ég egy nem túl erős hidegfront hatására, írja az Időkép. Egy újabb csapadékzóna vonul át felettünk, de kiadós esőre nem kell számítani. Az Északi-középhegység csúcsain kevés hó előfordulhat. Délután feltámad a szél, erősebb széllökések Sopronban és a Kisalföldön lehetnek. A hidegfront nem hoz télies fordulatot, napközben 5–14 fok között alakulnak a maximumok, a csapadékosabb tájakon mérhetjük majd az alacsonyabb értékeket.

Kedden ugyan többet élvezhetjük a napsütést, de időnként záporok szakítják meg. Nagy területen feltámad az északnyugatira fordult szél, néhol erős lökések előfordulhatnak. Reggel kevés helyen fagyhat, délután 9–14 fok valószínű.

Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk a HungaroMet előrejelzése szerint. Néhol előfordulhat zápor, nagyobb eséllyel a keleti országrészben, de egy-egy zivatar sem kizárt. Többfelé megélénkül az északnyugati, nyugati, majd a délnyugati, déli szél. Hajnalban mínusz 3 – plusz 4, a kora délutáni órákban 8–14 fokot mérhetünk.

Csütörtökön nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, helyenként előfordulhat eső, záporeső. Főleg a Dunántúlon sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet mínusz 1 – plusz 6, a maximum 8–16 fok között valószínű, északkeleten várható a hidegebb idő.

Pénteken közepesen, illetve erősen felhős időre számíthatunk. Elszórtan eleredhet az eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé erős, időnként viharos lökések kísérik. A hajnali 3–10 fokról 10–18 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!