Volt olimpikon a Fidesz polgármesterjelöltje a II. kerületben Őrsi Gergellyel szemben

2024. február 19. – 15:28

Másolás

Vágólapra másolva

Olimpiai bajnok kajakozó lesz a Fidesz polgármesterjelöltje a II. kerületben Őrsi Gergellyel szemben, írja a 24.hu. Dombi Rudolfnak már politikai jelölt Facebook-oldala is van január óta.

A lap azt írja, a Magyar Nemzetben cikkezett arról először, hogy kik lesznek a kormánypárt főpolgármesteri és kerületi polgármesterjelöltjei. A cikkben a II. kerületről csupán annyit közöltek, hogy Gór Csaba, a Fidesz választókerületi elnöke, nem indul a polgármesteri posztért – ahogy más sem a kormánypárttól. Ezért is kell egy külsősnek szembeszállni a jelenlegi ellenzéki polgármesterrel, Őrsi Gergellyel.

A 24.hu megkereste Dombi Rudolfot az üggyel kapcsolatban, de azt mondta, nem kívánja sem cáfolni, sem megerősíteni a jelöltségre vonatkozó információt. Őrsi Gergely azonban a lapnak azt mondta, most is pártpolitikusra számított kihívóként, de tavaly ősz óta feltűnt a porondon Dombi, akit azóta mindenütt, iskolai és egyházi rendezvényeken is promotál a Fidesz. Az ellenzéki polgármester ebben nem téved.

Ugyanis a bajnok kajakozó a közelmúltban vendége volt a Budaligeti Polgári körnek, amiről Gór Csaba Facebookon posztolt. Szintén feltűnt a kerületi frakcióvezető, Ernyey László közösségi oldalán is, részt vett a Fidelitas II. kerület évkezdő gyűlésén is, valamint Orbán Viktor évértékelőjére is ellátogatott.

Dombi Rudolf 2012-ben Kökény Rolanddal nyerte meg a londoni olimpia kajak kettes 1000 méteres versenyét. 2018-ban vonult vissza a versenysporttól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!