Nem emlékszik, ezt mondta a holland nő, aki halálra késelte a párját a Kazinczy utcában

2024. február 19. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

Reggel írtuk meg, hogy a rendőrség a helyszínen elfogta azt a holland nőt, aki megkéselte párját egy Airbnb-lakásban a budapesti Kazinczy utcában.

Akkor a rendőrség azt írta, hogy a lakásban egy középkorú holland pár veszett össze, majd a nő egy késsel súlyosan megsebesítette a férfit. A megkéselt ember életét már a mentők sem tudták megmenteni.

A rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint a holland pár hajnali 2 óra körül veszett össze féltékenység miatt. A vita során a 44 éves nő egy késsel két alkalommal vállon szúrta 54 éves párját, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A feltételezett elkövető azonnal megkezdte a férfi újraélesztését, eredménytelenül.

A kiérkező rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, és emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Vallomásában azt mondta, hogy az esetre nem emlékszik. Az életvédelmi nyomozók intézkedtek, hogy a nőt őrizetbe vegyék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!