Többszörösére emelkednek a munkavédelmi szabálytalanságokért járó bírságok

2024. február 16. – 17:11

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen emelkedni fognak a munkavédelmi és foglalkoztatás-felügyeleti szabálytalanságokért járó bírságok összegei – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

2024. március elsejétől lesz érvényben a változtatás, ami alapján a munkavédelmi bírságok alsó határa munkavállalónként a duplájára, azaz 100 ezer forintra emelkedik, a felső határ a jelenlegi tízszeresére, 100 millió forintra nő. Az NGM közlése szerint emellett a bírságtétel

  • munkabaleset vagy egészségkárosodás esetén háromszorosára,
  • súlyos munkabaleset esetén tízszeresére,
  • halálos munkabalesetnél pedig hússzorosára emelkedik.

A bírság összegét többszörösére növelheti a szabálytalanságok száma, illetve a veszélyeztetés időtartamának mértéke is. A felmerülő súlyosbító tényezők szintén tovább emelhetik a kiszabott bírság összegét – ismertette az NGM.

A sornak pedig nincs itt vége: a foglalkoztatás-felügyeleti bírságtételek alsó határa márciustól ötszörösére, 150 ezer forintra módosul. A felső határ mikro- és kisvállalkozás esetén nem változik, középvállalkozás esetében maximum 20 millió forintra, a legalább 250 főt foglalkoztató vállalkozások esetén pedig 25 millió forintra nő. A mérlegelés alapú bírságkategóriáknál cégméret szerint változnak a bírságtételek, minél nagyobb egy vállalkozás, annál magasabb a kiszabható összeg.

Emellett a harmadik országbeli állampolgárok engedély nélküli foglalkoztatására vonatkozó szankciók is tovább szigorodnak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca szerint az a cél, hogy még nagyobb hangsúly kerüljön a munkahelyi balesetek megelőzésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!