Megölte az anyját, majd begyógyszerezte magát egy férfi

2024. február 16. – 10:30

Másolás

Vágólapra másolva

Megölte anyját, majd begyógyszerezte magát egy budapesti férfi, a rendőrök találtak rá – írja a Police.hu.

2024. február 7-én este jelentette be a rendőrségnek az áldozat lánya, hogy nem éri el anyját, ezért felkereste zuglói lakásán, ahol holtan találta. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a 69 éves nő halálát bántalmazás okozta. A budapesti nyomozók két és fél órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, az áldozat 51 éves fiát, akit a BRFK XIII. kerületi lakásán találtak meg eszméletlen állapotban. A férfi begyógyszerezte magát, a rendőrök mentőt hívtak hozzá, és kórházba vitték.

Rá egy héttel később tudták csak kihallgatni a feltételezett gyilkost, de a férfi a bűncselekményt nem ismerte be. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!