Részegen menekült hazáig a sofőr, hirtelen sört bontott, majd megharapta a rendőr ujját

2024. február 15. – 09:18

Másolás

Vágólapra másolva

A Püspökladányi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, testi sértés bűntettében és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki megharapta a vele szemben intézkedő rendőrt.

2022. szeptember 26-án 13 óra körül jelezte valaki a rendőrségen, hogy egy személy részegen érkezett autóval egy Hajdú-Bihar vármegyei bankhoz. A rendőrök kimentek a helyszínre, meghallgatták a bejelentőt, majd lesben állva kezdték figyelni az autót. Meg is jelent egy illető, aki beszállt és elindult.

Ekkor felgyorsultak az események:

  • az ittas sofőr kiszúrta a rendőrautót, elkanyarodott és a gázba taposott, mire
  • a rendőrök szirénázva, villogva eredtek a nyomába,
  • az üldözött egy kilométeren át menekült, egészen hazáig, ahol
  • berohant a házba, és mestertervként magára zárta a nappalit.

Az ajtót a rendőrök megpróbálták benyomni, de a férfi egészen addig ellentartott, amíg édesanyja nem mondta neki, hogy most már elég legyen. A férfi ekkor elengedte az ajtót, és új taktikát vetett be:

hirtelen a konyhában lévő hűtőgéphez futott, amelyből kivett egy dobozos sört, hogy azt megigya.

A rendőrök többször felszólították a vádlottat, hogy vesse alá magát az intézkedésnek, de a férfi ellenállt, így végül testi kényszert kellett alkalmazni vele szemben. Olyannyira ellenállt, hogy karjait ökölbe szorította és azokat a mellkasa alá húzta,

majd megharapta az egyik rendőr ujját, azon nyílt sebbel járó, 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott.

A bíróság enyhítő és súlyosbító körülményeket is figyelembe vett döntésekor. Enyhítőként azt, hogy

  • a vádlott részben beismerő vallomást tett,
  • elismerte bűnösségét,
  • tettét megbánta, valamint hogy
  • egy kiskorú gyermek eltartásáról köteles gondoskodni.

Súlyosbító körülményként értékelték viszont, hogy

  • büntetett előéletű,
  • ráadásul részben ugyanilyen cselekmények miatt,
  • „súlyos fokú ittasság állapotában” volt, ráadásul
  • felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a cselekményeit.

Végül a bíróság – halmazati büntetésül – 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, akit végleges hatállyal el is tiltott közúti járművezetéstől. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosítás, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!