25 Mahir-hirdetőoszlop tűnik el Józsefvárosból

2024. február 14. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden írtunk róla, hogy Pikó András VIII. kerületi polgármester a Facebookon bejelentette, nem lesz több hirdetőoszlop a kerületben. Azzal érvelt, hogy mindenkinek jobb lesz, „ha kevesebb gyűlöletkeltő plakát van az utcán!” Hozzátette, a tulajdonosi bizottság egyhangú döntése szerint nem hosszabbítják meg az oszlopok közterület-használati engedélyét.

Kérdéseket küldtünk Józsefvárosnak ezzel kapcsolatban, és ebből kiderült, „a Mahir Cityposter Kft.-vel az évekkel ezelőtt kötött közterület-használati szerződés 2024. januárban lejárt”. Február 7-én pedig a tulajdonosi bizottság úgy döntött, „a cég által igényelt új közterület-használati kérelmet nem adja meg”.

Az oszlopok eltávolítására és a közterület eredeti állapotba való visszaállítására 30 napja lesz a Mahir Cityposternek. A cégnek 25 oszlopot kell lebontania, ezek éves díja 3,6 millió forint volt, ennyi bevétele esik ki az önkormányzatnak.

A Mahir Cityposter sokáig Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozott, jelenleg fele-fele arányban a Publimont Kft.és a Mahir Zrt. a tulajdonosa. A két cég a Prime Blanc Magántőkealap tulajdona, ez pedig Mészáros Lőrinc sikeres kormányközeli üzletemberhez kötődik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!