Jön egy kis lehűlés, visszatérnek a hajnali fagyok

2024. február 12. – 08:52

Jön egy kis lehűlés, visszatérnek a hajnali fagyok
Virágzik a téltemető a Gellért-hegyen – Fotó: Thüringer Barbara / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan araszoló hidegfront vet véget a februári melegrekordoknak, a következő napokban néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, újra megjelennek majd a hajnali fagyok, de komoly télies fordulat ezúttal sem jön, írja az Időkép.

A hidegfront felhőzetéből hétfőn eleinte még több helyen, majd egyre inkább keleten számíthatunk esőre, záporokra, de kisebb záporok kialakulását nyugaton sem lehet kizárni. A szél már északnyugatira fordul, egyre többfelé élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérhetik. Délután 9-15 fok várható, északkeleten lesz a legmelegebb.

Kedden még keleten lehet több felhő és fordulhat elő eső, zápor, máshol sütni fog a nap, viszont sokfelé erős lesz a szél. Hajnalban a szélcsendesebb, derültebb nyugati és északi völgyekben gyengén fagyhat, napközben 8-13 fokot mérhetünk.

Szerdán is kora tavaszi időjárás lesz, az ország nagy részén sokat fog sütni a nap, csapadékra nem kell számítani, és a szél is veszít erejéből. Kora reggel az ország nagy részén gyengén fagyni fog, napközben 7-12 fokot mérhetünk.

A hét második felében újabb enyhülés várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!