A NAV végrehajtási eljárást indított a Dzsudzsák Balázs érdekeltségébe tartozó léghajógyárral szemben

2024. február 12. – 09:12

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törölte a Dzsudzsák Balázs focista érdekeltségébe tartozó léghajógyár adószámát, írja a 444. A NAV már két végrehajtási eljárást is indított a cég ellen, ebből az egyiket lezárták, a másik október 30-a óta folyamatban van.

2021. február 18-tól Dzsudzsák Balázs a Nyírlugoson bejegyzett Első Magyar Léghajógyár Kft. egyik (kisebbségi) tulajdonosa lett. A társaság fő tevékenysége a légi és űrjárművek gyártása. A cégnek több tulajdonosa is van: 50 százaléka van az RTS Vízvágó Kft.-nek, 20 százaléka az izraeli Atlasnak, 15-15 százaléka pedig a Mopi-Trade-nek és Dzsudzsák Balázsnak.

A cég adószámának törlése azt jelenti, hogy a vállalat nem bocsáthat ki számlát, tehát lényegében nem tud vállalkozásként működni. Bár a 444 szerint eddig sem működött aktívan.

A lap azt írja: az Első Magyar Léghajógyár Kft. adószámát azért szüntethette meg a NAV, mert a cégben nincs cégképviseletre bejegyzett személy, vagyis nincs ügyvezetője a társaságnak. Tavaly májusban meghalt a korábbi vezető, Végh Sándor. A lap szerint az is lehetséges, hogy a megszüntetés mögött a 2022-es éves beszámoló elmulasztása áll.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!