Szijjártó szerint február végén megkaphatná a zöld jelzést Svédország a NATO-csatlakozáshoz a parlamenttől

2024. február 10. – 07:49

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken a bostoni Harvard Egyetem politikatudományi intézetének panelbeszélgetésén vett részt Szijjártó Péter külügyminiszter az MTI beszámolója szerint, ahol többek között beszélt a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjáról is.

Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a kormány beterjesztette az erről szóló javaslatát, de az Országgyűlés egyelőre nem vette azt napirendre, méghozzá azért, mert sok képviselő sértésként tekint arra, hogy egyes svéd politikusok évek óta harsogják, hogy Magyarországon diktatúra van és nem legitim a hatalom, most pedig szívességet kérnek.

Sérelmezte, hogy a svéd fél nem volt hajlandó bizalomerősítő gesztusokra, a miniszterelnök Ankarába elutazott, Budapestre viszont nem. Majd reményét fejezte ki, hogy végül erre is sor fog kerülni, s ennek nyomán február végén Stockholm megkaphatja a zöld jelzést a parlamenttől.

Ha már sérelmek, nem esik jól Szijjártónak az sem, hogy elmondása szerint bármilyen felvetésre nem az a reakció, hogy vitassák meg, hanem Putyin barátainak, a Kreml propagandistáinak, esetleg orosz kémeknek bélyegzik a kormányt. Szerinte több tisztelettel meg lehetne spórolni ezeket az ideológiai vitákat, stigmatizációkat.

A hallgatóság kérdéseire válaszolva úgy vélte, hogy nem hiszi, hogy Oroszország megkockáztatná valamely NATO-szövetséges megtámadását, mégpedig a kollektív védelem elve miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!