„Szó szót követett, és megvágtam a nyakát”– mondta az apa, akinek a lányát három férfi molesztálta a HÉV-en

2024. február 6. – 21:15

Másolás

Vágólapra másolva

Megszólalt annak a 21 éves lánynak az apja, akit három, számára ismeretlen férfi molesztált a HÉV-en. A lány szerint a férfiak egész úton zaklatták, veréssel fenyegették, majd amikor a kerepesi megállóhoz értek és leszálltak, egyikük megpróbált a lány alá nyúlni.

A fiatal lány sírva hívta fel az apját, aki egy tapétavágóval érkezett a megállóba, ahol felelősségre vonta a három férfit. „Odaálltam eléjük, és mondtam nekik, hogy ne menjenek tovább. Hanem megvárjuk a rendőrséget, és felelősségre vontam őket, mert mégis hogy képzelik, hogy ezt csinálják a lányommal. Abban a pillanatban már ütött is egyik az irányomba” – mondta az apa az RTL-nek.

Ezután a társaság és az apa dulakodni kezdtek, az apa szerint egyikük folyamatosan fenyegetőzött. Ekkor vette elő a tapétavágót. „Szó szót követett, és megvágtam a nyakát. Nyilván önvédelem is volt, de nagyrészt azért, hogy ne tudjon a lányom után menni és követni” – mondta az apa. A megvágott férfi súlyosan megsérült.

Borbély Zoltán ügyvéd szerint ha az ismeretlen támadók kezdeményezik a tettlegességet az apával szemben is, akkor elméletig a jogos védelem felmerülhet, akár a saját védelmében is, akár a lánya védelmében is.

Az apa azt mondta, nem sajnálja, amit tett, újra megvédené a gyerekét, ha kell. Az apát vasárnap őrizetbe vették, de másnap elengedték. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást, de garázdaság miatt is nyomoznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!