Fél óráig próbált ügyeletes orvost hívni halott apjához egy szentendrei nő

2024. február 5. – 19:26

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint fél óráig hívogatta egy szentendrei nő a hétvégén a 1830-as orvosi ügyeleti számot, hogy kihívja az ügyeletes háziorvost halott édesapjához, de hiába, a számot senki nem vette föl. A nő azért akarta kihívni az orvost, mert ő tudja kiállítani a halotti bizonyítványt, de miután feladta a próbálkozást, apja gondosórájával sikerült mentőt hívatnia. Az ügyeletes orvosra viszont így is öt és fél órát kellett várnia.

Az RTL híradója szerint nem ez volt az egyetlen eset a megyében, hogy senki nem vette föl az ügyeletes orvosi hívószámot, egy Tahitótfaluban élő nő szintén fél órát próbálkozott a hétvégén hiába, miután lábsérülés miatt orvost akart hívni.

Pest megyében február 1-jével indult az új háziorvosi ügyeleti rendszer, 50-ről 18-ra redukálva az ügyeletek számát. A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi csoportjának vezetője, Keczéry Attila szerint nagyon eltérő, hogy az ország különböző pontjain mennyire leterheltek az ügyeletesek, a miskolci ügyeleti ponton például rendszeresen visznek magukkal könyvet az orvosok, mert annyi idejük van, míg Budapest környékén nem is tudnak minden hívásra reagálni.

A kamara szerint amúgy sok háziorvos panaszkodik az ügyeleti rendszer miatt, mert ügyeletben sokszor olyan esetekkel kell megbirkózniuk, amikben nincs tapasztalatuk, vagy amihez valójában mentőt kellett volna hívni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!