Ma már 16 fokot mértek, és még nincs itt a vége!

2024. február 3. – 19:46

Másolás

Vágólapra másolva


Szombaton 16 fokot mértek Barcson, írja az Időkép, és a mostani melegnek még nincs is vége!

Vasárnapra virradóra elsősorban délen és a Dunántúlon, napközben elszórtan, este északon-északkeleten lehet a megnövekvő felhőzetből kisebb eső, futó záporok. A szeles időben gyors felhőátvonulásokra számíthatunk, a hét utolsó napja is szeles marad: a délnyugati tájakat leszámítva sokfelé erős, néhol viharos erősségű lesz az északnyugati, nyugati szél. Enyhébb lesz a reggel,

vasárnap délutánra pedig 10 és 15 fok közé melegszik a levegő.

Hétfőn délnyugaton kevesebb, másutt sok felhő lesz felettünk, kisebb eső, zápor elsősorban az északkeleti határszélen alakulhat ki. Az erős északnyugati szél a délnyugati régiók kivételével több helyen viharossá fokozódhat. Tovább enyhülnek az éjszakák, fagy már sehol sem valószínű.

A csúcshőmérséklet hétfőn 9 és 16 fok között alakulhat.

Kedden már naposabb időre van kilátás, említésre méltó csapadék sehol sem várható. A szél délnyugatira fordul, és még többfelé élénk, északkeleten erős lehet. Hajnalban 1 és 5, míg

kedd délután 11 és 18 fok közötti értékekre készülhetünk.

Szerdán inkább csak fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, folytatódik az enyhe, tavaszias idő. A reggeli órákban néhol köd képződhet, de csapadék nem várható. Az ország északkeleti harmadán erős lesz a szél, a csúcshőmérsékletek 9 és 14 fok között várhatóak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!