Nincs óvodai bérpótlék sem Ferencvárosban, amíg nincs elfogadott kerületi költségvetés

2024. február 3. – 21:47

Másolás

Vágólapra másolva

A ferencvárosi bölcsődei, óvodai és szociális dolgozók nem kapják meg a fizetésükhöz járó önkormányzati bérpótlékot, írja az RTL. Az önkormányzat a saját költségvetéséből átlagosan 80 ezer forintot ad a kerület nagyjából 700 dolgozójának. Februárban azonban

  • sem a pedagógusok,
  • sem a szociális munkások,
  • sem a dajkák

nem kapják meg ezt az összeget.

A Ferencváros ugyanis a héten fogadta volna el a kerület költségvetését, azonban a Fidesz, az MSZP, a DK és a Momentum képviselője is a döntés elhalasztását kérte. A DK-MSZP szövetség szerint Baranyi Krisztina nem egyeztetett velük, ők pedig hibákat találtak a költségvetésben.

Mivel több szám nem volt pontos, nem stimmelt, ezért kérték a halasztást.

Szerették volna megtudni azt is, mennyi pénze maradt az önkormányzatnak 2023-ról, de erre sem kaptak választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!