Több mint ezer pedagógus mesterminősítését tolták el tavaszról őszre

2024. február 2. – 04:01

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaszról őszre tolták több mint ezer pedagógus mesterminősítését, így a jelentkezők csak 2025 januárjától kaphatják meg a magasabb fizetésüket. A vizsgák eltolása a programot megvalósító mesterpedagógusokra vonatkozik, a cél, hogy biztosítsák a pedagógusok egyenlő esélyeit – válaszolta az Oktatási Hivatal a Telex megkeresésére.

Ha egy oktatásban dolgozó feljebb szeretne lépni a ranglétrán, a pedagógus-előmeneteli rendszerben meg kell csinálnia a minősítését. A Belügyminisztérium öt kategóriát határozott meg, ezekhez társított minimumfizetéseket. A pedagógus II. fokozat után jön a mesterpedagógus, előbbi kategóriában a minimum fizetés bruttó 555 ezer forint, utóbbiban 630 ezer forint. Így nagyon nem mindegy, hogy ki melyik fokozatba tartozik.

Eddig függetlenül attól, hogy valakinek melyik hónapban volt a minősítése, minden évben január 1-jétől sorolták át a magasabb kategóriába. „Az idén hatályba lépő státusztörvény azonban lehetőséget ad arra, hogy a sikeres minősítés alapján a pedagógusokat szeptember 1-jén sorolják előre a következő fokozatba” – mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja.

„Az iskolában néhány tanárnak már volt időpontja a mesterminősítésre, többen dolgoznak minősítő bizottság tagjaként, mindenkinek törölték a tavaszi időpontját” – mondta egy budapesti középiskola igazgatóhelyettese. Neki március 14-én lett volna a minősítése, egyik kollégájának két héttel a törlés után. Az igazgatóhelyettes szerint azért is problémás a minősítés eltolása, mert ők már tavaly augusztusban befizették az eljárási díjat, ami 70 ezer forint volt. Így viszont majd csak 2025 januárjában nőhet meg a fizetésük. „Minket anyagi és pszichés kár ért” – mondta.

Egy másik iskolában dolgozó érintett pedagógus felhívta a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központot, hogy miért tolták el a minősítéseket. Azt a választ kapta, hogy csak azoknak a minősítését tolták el a, akiknek még nem kezdődött el a projektjük megvalósítása.

Ugyanis a mesterpedagógus minősítéseknek két csoportjuk van: a szakértő, illetve szaktanácsadó mesterpedagógus eljárás és az úgynevezett programot megvalósító mesterpedagógus eljárás.

„Kizárólag a programot megvalósító mesterpedagógusok eljárása módosult őszre”

– írta megkeresésünkre ez Oktatási Hivatal.

A mesterpedagógusoknak öt év alatt kell megvalósítaniuk a programjukat. A hivatal a vizsgák eltolását a következővel indokolta: „Erre tekintettel a mesterpedagógus minősítési eljárásokat csak az őszi időszakban szervezzük meg, így is biztosítva a programmegvalósítási időszak egységességét, ezáltal figyelembe véve a pedagógusok egyenlő esélyeinek biztosítását is.”

Ugyanakkor az igazgatóhelyettes szerint ez nem stimmel, például ő már elkezdte előkészíteni a projektjét.

Nagy Erzsébet szerint arról van szó, hogy szeptembertől meg akarják spórolni az átsorolással járó fizetésemeléseket. Szerinte ez egy „kisstílű dolog”, főként hogy lényegesen kevesebben jelentkeztek minősítésre, mint eddig.

Az idei minősítési eljárásban szakértő és szaktanácsadói mesterpedagógusnak 235-en, programot megvalósító mesterpedagógusnak 1186-an jelentkeztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!