Az MSZP, a DK és a Párbeszéd-Zöldek is Györfi Mihályt támogatja Szolnokon

2024. február 2. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

Ellenzéki pártok és helyi civilek közösen támogatják polgármesterjelöltként Györfi Mihályt, Szolnok MSZP-s alpolgármesterét a következő önkormányzati választásokon – jelentette be az MSZP pénteken.

„Az ellenzéki pártok olyan hiteles jelöltet támogatnak, akinek a városért tett eddigi szolgálatkész, áldozatos munkája bizonyítja az alkalmasságát a feladatra és akinek – igazi lokálpatriótaként – szívügye a városért való tenni akarás” – áll a közleményben.

Az alpolgármester indulását az önkormányzati választáson az MSZP mellett a DK, a Párbeszéd-Zöldek és az Agóra Egyesület támogatja.

Györfi Mihály négy éve a város alpolgármestere, a pénteki sajtótájékoztatón azt ígérte, „pozitív kampányt” fognak folytatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!