THC-t mutatott ki a gyorsteszt az újpesti halálos baleset okozójánál

2024. január 26. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki hétfő este halálos balesetet okozott Újpesten, a Deák Ferenc utca és a Rózsa utca kereszteződésében, írja a Police.hu. M. Pétert csütörtökön fogták el Szigetszentmiklóson. Elismerte, hogy korábban eltiltották a vezetéstől, és így ült volán mögé hétfőn is.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság
Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kábítószer-gyorsteszt THC-t mutatott ki nála. (A THC, vagyis a tetrahidrokannabinol elsősorban a marihuána fő pszichoaktív hatóanyaga.)

Halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával, segítségnyújtás elmulasztásával és eltiltás alatti járművezetés megalapozott gyanújával hallgatták ki. A férfi elismerte a felelősségét a balesetért.

M. Péter Mercedesével több kocsit összetört hétfőn este, majd elmenekült a helyszínről. A balesetben egy 45 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, 14 éves kislányát könnyű sérülésekkel vitték kórházba a mentők. Egy nő szintén megsérült az ütközésben.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!