34 millió forintot fizettek egy német fizikus kéziratáért a Központi Antikvárium árverésén

2024. január 25. – 16:22

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint harmincmillió forintot fizettek egy Központi Antikvárium legutóbbi árverésén a német fizikus, Max Planck kéziratáért, írja a Mandiner.

Az árverés 83-as számú tételének kezdő licitje 1,6 millió forint volt, majd végül 34 millió forintért kelt el a néhány soros kézirat. Max Planck írása így majdnem túlszárnyalta azt az összeget, amit négy éve egy ritka, dedikált Petőfi Sándor kötetért fizettek. Egészen pontosan 36 millió forintot.

Max Planck Nobel-díjas fizikus, a kvantummechanika megalapítója. Albert Einstein mellett ő rakta le a modern fizikai alapjait. Az RTL azt írja, a kéziratában Planck a nevéhez fűződő sugárzási törvényt foglalta össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!