Már januárban ledobta a rendőrség az év képét

2024. január 25. – 13:18

Már januárban ledobta a rendőrség az év képét
Rajtaütés 2024. január 23-án – Fotó: Police.hu

Másolás

Vágólapra másolva


30 rendőr 11 autóval és két kutyával indult Csörögre és Erdőkertesre, ahol négy embert állítottak elő kristály és marihuána terjesztése miatt, írja a Police.hu. A legfőbb célszemély Ny. János volt, aki a Pest vármegyei felderítők gyanúja szerint sokakat látott el egy ideje kristállyal és fűvel.

A rendőrök már hónapokkal ezelőtt tudomást szereztek a fővárosban és a budapesti agglomerációhoz kapcsolódó kábítószer-kereskedelemről. A január 23-ára időzített rajtaütés során többek között gödöllői, váci és a fővárosi rendőrökből álló egység négy címre ment ki. A gyanúsítottak nem álltak ellen a hatósági intézkedésnek, a rendőrök négy férfit állították elő.

A házkutatások során a helyszínelők digitális mérleget, delta-9-THC vegyületet tartalmazó marihuánát, N-etil-norpentedront tartalmazó, új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályt, őrlőt, füves cigarettákat, mobiltelefonokat, illetve több százezer forintot is találtak.

Az előállított három férfit kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottak meg, ők szabadlábon védekezhetnek. Ny. Jánost viszont drogkereskedelem bűntette miatt vették őrizetbe. A férfi nem tett vallomást, a letartóztatását kezdeményezték. Az ügy a továbbiakban a kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályára kerül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!