Kényszermunkára fogtak szegényeket Borsodban, 5-6 év börtönt kaptak

2024. január 24. – 18:39

Másolás

Vágólapra másolva

Három embert ítéltek börtönbüntetésre emberkereskedelem és kényszermunka miatt, amiért 2018 és 2021 között rendszeren kényszerítették nehéz fizikai munkára kiszolgáltatott helyzetben lévő társaikat – derül ki a Miskolci Törvényszék közleményéből.

A három elkövető ingatlanjaikban, vállalkozásukban és egy vegyesboltban is dolgoztatták a sértetteket egy borsodi kistelepülésen. A rossz anyagi helyzetben lévő, csökkent értelmi képességű emberekkel általában nehéz fizikai munkákat végeztettek, akiknek így állatgondozással és fapakolással is foglalkozniuk kellett. Cserébe munkájukkal egyáltalán nem arányos fizetést kaptak, rendszeresen erőszakoskodtak velük és meg is fenyegették őket.

Az egyik vádlott arra is rábeszélt valakit, hogy családjával költözzön be a vegyesbolt melletti, rossz állapotú házba. Miután megtörtént, bérleti díjat szedett tőlük, közben pedig a régi otthonukat is kiadta. A család nem is tudott volna visszaköltözni, mivel később ismeretlenek lebontották az épületet. Eközben a nő a boltban hiteleket is adott a családnak.

A Miskolci Törvényszék emberkereskedelem és kényszermunka miatt mondta bűnösnek a három elkövetőt, akik 5, 6, valamint 6 és fél év börtönt kaptak. Az ítélet nem jogerős.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!